A Bulgáriában működő három nagy külföldi áramszolgáltató vállalat jelentős áremelés engedélyezését követeli a kormánytól: a cseh CEZ és az Energo-Pro 13-14, az osztrák EVN 8 százalékkal növelné díjait - jelentette a BGNES hírügynökség. Az állami energiafelügyelet egyelőre nem reagált, és továbbra is azzal fenyegeti a cégeket, hogy visszavonja működési engedélyüket, ha azonnal nem fizetik meg 350 millió levás tartozásukat a nekik áramot szolgáltató állami vállalatnak, a NEK-nek.
Az erre adott határidő múlt pénteken lejárt, a cégek pedig nem fizettek. Arra hivatkoznak, hogy a NEK tartozik nekik 450 millió levával - ennyi járna az energiatörvény értelmében a szolgáltatóknak kompenzációként a zöldenergia-termelőktől kötelezően átvett energiának a piacinál magasabb ára miatt. Amíg ezt a pénzt nem kapják meg, ők sem fizetnek. Ennek ellenére, bár a felügyelet által megadott ultimátum határideje lejárt, egyelőre nem vonták vissza működési engedélyüket - írta a Novinite szófiai hírügynökség.
Bár a szakértők szerint gazdaságilag teljesen jogos volna az áram árának emelése, politikailag elfogadhatatlan, hiszen éppen ebbe bukott bele tavaly Bojko Boriszov jobbközép kormánya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve