Az átszámítva 24 milliárd euró (7400 milliárd forint) értékű projekt részeként 900 kilométer hosszú gázvezetéket építenének ki Brit Columbia tartományban Lelu sziget és a tartomány túlsó végén fekvő Hudson's Hope település között. A vezetéken évente 19 millió tonna LNG-t szállítana a Petronas Ázsiába.
A tervet élénken ellenzik környezetvédő csoportok és a kanadai őslakosok. Utóbbiak elsősorban a halállományért aggódnak, a vezeték tervezett nyomvonala ugyanis egy olyan szigetcsoporton keresztül halad majd, ahol az egyik fő bevételi forrás a lazachalászat. A környezetvédők fő ellenérve, hogy a cseppfolyósgáz-üzem nagyon megnöveli az üvegházhatású gázok kibocsátását.
"Fontos feladatunk, hogy piacot találjunk Kanada erőforrásainak" - mondta Jim Carr, nemzeti erőforrásokért felelős miniszter magyar idő szerint szerda hajnalban, a kanadai kormány döntése után. Ugyanakkor hozzátette: "A gazdasági prosperitásnak kéz a kézben kell járnia a környezet védelméért való felelősséggel".
A kormány 190, jogi kötőerővel bíró feltételhez kötötte a projektet, hogy minimalizálja az építkezés környezetre gyakorolt hatását.
Sokan ugyanakkor kételkednek abban, hogy a projekt valaha is megvalósul, mert a csökkenő nyersanyagárak miatt a Petronas is igyekszik minimalizálni a költségeit - idén év elején 12 milliárd dolláros, négyéves megtakarítási programot hirdetett -, ráadásul tavaly megtorpant a malajziai gazdaság 2009 óta tartó, töretlen bővülése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve