Egy hétfőn közzétett uniós dokumentum szerint a hitelezői trojka, az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF 2,6 milliárdról 1,6 milliárd dollárra csökkentette az idén elvárt privatizációs bevételt, a jövő évi célszámot viszont 1,9 milliárdról 3,5 milliárd euróra emelte föl.
Miután júniusban az orosz Gazprom visszalépésével meghiúsult a DEPA gázszolgáltató privatizációja, nyilvánvaló volt, hogy az ebből remélt közel 1 milliárd eurós bevétel híján Athén nem tud eleget tenni a nemzetközi hitelezőkkel szemben vállalt kötelezettségének. E szerint szeptember közepéig legalább 1,8 milliárd eurót, az év végéig pedig legalább 2,5 milliárd eurót kellett volna előteremteni privatizációból.
Görög hivatalos körökben akkor azt sugallták, hogy éppen az unió riasztotta el a Gazpromot, mert tartani lehetett tőle, hogy a bizottság nem hagyja jóvá, vagy csak rendkívül szigorú feltételekkel engedélyezi az üzletet. A Gazprom a DEPA legnagyobb szállítója, a cég gázszükségletének 60 százalékát biztosítja. Az unió ugyanakkor igyekszik mérsékelni az európai piac függőségét az orosz óriásvállalattól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve