A William Hill Plc, Nagy-Britannia legnagyobb fogadóirodája felfüggesztette a Grexitre kínált tétjeit, azaz egyelőre nem lehet arra fogadni, hogy Görögország idén kilép az eurózónából - jelentette a Bloomberg. A tétek az utolsó időszakban 3 az 1-hez alakultak, ami azt jelenti, hogy egy fontjára hármat kapott volna az a játékos aki a Grexitre tett. Az iroda gondja az volt, hogy ez az arány jóval kisebb - azaz enyhébb kockázatot hordoz a játékos részéről -, mint korábbi.
Néhány hónappal korábban még sokkal gyengébb volt a görögök kilépésének valószínűsége, ezért 5 az 1-hez adták ez a lehetőséget. Graham Sharpe, a londoni bookmaker vállalkozás szóvivője azt írta a Bloomberg e-mailben feltett kérdéseire adott válaszában, hogy újranyitják ezt a fogadási lehetőséget, ha eldől a görögök sorsa, azaz ha összejön egy olyan megállapodás az athéni kormány és az ország hitelezői között, amely növeli Görögország túlélési esélyeit az eurózónán belül.
Sharpe nem adott tájékoztatást arról, mekkora összeget tettek fel a játékosok a görögök balszerencséjére. Csak annyit árult el, hogy öt számjegyű bevételük származott ezekből a tétekből. A szóvivő úgy látja, hogy az athéni kormány rövid időn belül megkezdheti a tárgyalásokat az euró feladásáról - így Görögország lehet az első állam, amely elhagyja a közös európai valutát használó országok közösségét.
Mesterséges pénzügyi kóma
Eközben a görög pénzügyek irányítói az utolsó ötleteikkel állnak elő arra vonatkozóan, hogyan lehetne kicsit még késleltetni az államcsődöt. Dimitrisz Mardasz, a bevételekért felelős pénzügyminisztériumi vezető azt javasolja, hogy aktiváljanak egy 1951-es törvényt, amely kötelezi az állami intézményeket, hogy fizessék be pénztartalékaikat az athéni jegybankba.
A pénzügyi vezető - aki vélhetően kellő felkészültséggel rendelkezik a kreatív pénzbehajtási ötletek kitalálásához, hiszen civilben közgazdász professzor -, úgy számolja, hogy ezzel a módszerrel 2,5-3 milliárd eurót gereblyézhetnének össze. Így az utolsó padlássöprés segítségével ki tudnák fizetni a május elején esedékessé váló IMF-tartozást, azaz nyernének még két hetet a fizetésképtelenné válás előtt.
Úgy tűnik, a friss ötletekből a másik oldalon, a hitelezőknél sincs hiány. A német Die Zeit arról cikkezett szerdán, hogy a berlini pénzügyi szakértők egy olyan terven dolgoznak, amely szerint Görögország ugyan csődbe menne, de ennek ellenére megtarthatná az eurót. Az elképzelés az Európai Központi Bankra bízná Görögország átmeneti finanszírozását, azaz lélegeztetését a pénzügyi kómában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve