Andrzej Duda lengyel államfő lánya, Kinga Duda (képünkön balra) még csak most kezdi meg saját szakmai tevékenységét jogászként, ám repülőrajttal indít - derül ki a plotek.pl cikkéből. Az elnök lánya Londonba költözött, ahol az Egyesült Királyság kancelláriáján kapott munkát. Kinga Duda néhány hónappal ezelőtt fejezte be jogi tanulmányait a Jagiello Egyetemen.
Előbb Varsóban kapott munkát, ám ezt a londoni karrier kedvéért lemondta. Sokak nem értették miért adja fel a jól fizetett varsói állást, ám kiderült, hogy a brit fővárosban olyan munkát kapott, amelyhez mesés fizetés társul. A Fakt című lap kiderítette, hogy jogi konzultánskét évi 100 ezer fontos fizetést kap, ami félmillió zlotynak (36,7 millió forint) felel meg. Ez több, mint amennyit szülei ketten együtt keresnek. A lap szerint az államfő munkájáért évi bruttó 240 ezer zlotyt kap.
Kapcsolódó
Zbigniew Cwiakalski volt igazságügyi miniszter, aki ma ügyvédként dolgozik úgy kommentálta az ügyet, hogy egy külföldi egyetemen szerzett diplomának nagyobb az értéke a munkaerőpiacon, mint egy lengyelnek, ráadásul Kinga Duda tökéletesen beszél angolul. Ilyen háttérrel értékes dolgozója lehet a londoni kancellária jogi részlegének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve