A kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről - jelentette be Dan Suciu kormányszóvivő. A kormány által lefolytatott egyeztetések által gyakorlatilag újraindult a társadalmi párbeszéd Romániában. A szóvivő szerint a minimálbér emelkedése 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszektorban dolgoznak.
A minimálbér emelését Victor Ponta kormánya ígérte meg 2015 elején. A Ponta-kabinet ígérete szerint a minimálbérnek 2016 január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről (73 500 forint) 1200 lejre (84 000 forint) emelkednie.
A novemberben beiktatott technokrata Ciolos-kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy 2016-ban három százalék fölé emelkedik a költségvetési hiány.
A kabinet keddi javaslatát - mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét - a szakszervezetek elfogadták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve