A görög jegybank bejelentése szerint a cégek az eddigi 50 ezer euró helyett 100 ezer eurót utalhatnak át külföldre importszámláik kiegyenlítésére a kereskedelmi bankokon keresztül. A 100 ezer eurót meghaladó kérelmekről a pénzügyminisztérium dönt.
A jegybank illetékesei pénteken azt mondták, hogy az új intézkedéssel az importügyleteknek már csupán 25-30 százalékáról kell a pénzügyminisztériumnak döntenie. A görög kereskedelmi és iparkamara egyik illetékese ugyancsak pénteken azt mondta, hogy a három héten át tartó kényszerű bankszünet a görög piacnak 3 milliárd euró veszteséget okozott.
Évi mintegy 40 milliárd eurónyi a görög gazdaság importigénye, azaz napi közel 130 millió euróra van szükség, de ennek az összegnek csak egy részéhez lehetett hozzájutni az elmúlt négy hétben a tőkekorlátozás miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve