Az EP jogi ügyekért felelős szakbizottsága úgy véli, többet lehet tenni az élő közvetítések védelme érdekében - olvasható a szervezet saját híroldalán. Mint írják: az élő sportesemények közvetítése jelentős bevételi forrást jelent a rendezvényszervezők számára, így gazdasági szempontból is fontos szerepe van. Ezeket azonban gyakran illegálisan osztják meg online a releváns szakmai weboldalak, amelyek üzleti modellje előfizetéses díjakon vagy hirdetéseken alapul. Ez sérti a szellemi tulajdonjogokat, és biztonsági kockázatot jelenthet a felhasználók számára is, akik kártékony programoknak vagy adatlopásoknak lehetnek kitéve, ideértve a hitelkártya-csalásokat is.
A sportesemények önmagukban nem jogosultak szerzői jogi védelemre, mivel nem nevezhetőek az EU szerzői jogi törvényében meghatározott „alkotásnak”, de a sportesemények felvétele ettől függetlenül védett - állítja az uniós szsakbizottság, hozzátéve, hogy pár tagország az "élőzésre" külön szabályokat vezetett be, de ezek uniós szinten nincsenek összehangolva. Pedig szöükség lenne rá.
Kapcsolódó
Az EP-ben a szakértők úgy látják, hogy mivel az élő sportközvetítéseknek időben korlátozott gazdasági értéke van, a kalózkodás elleni fellépésre éppen kevés a hagyományos keretek között gondolkodó megoldás, gyors jogorvoslatra van szükség.
A szakbizottság április 13-án jóváhagyott jelentése az élő közvetítésekkel kapcsolatban a meglévő jogok kiterjesztését szorgalmazza. Sürgeti az Európai Bizottságot, hogy javasoljon konkrét intézkedéseket, amik kifejezetten az élő sporteseményekre vonatkoznak és lehetővé teszik a tartalom azonnali eltávolítását vagy letiltását a jogtiszta, élő közvetítés blokkolása nélkül. Úgy vélik, járható út, hogy a szabályozásba kerüljön be, hogy az illegális tartalmat el kell távolítani az észlelés után azonnal (de legkésőbb az esemény kezdete után 30 perccel).
Az EP szakbizottsága amellett foglalt állást, hogy az új szabályok célkeresztjében nem a nézők, hanem az illegális műsorszolgáltatók vannak. A jelentésről a májusi plenáris ülésen szavaznak majd.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve