A Néppárt egy bécsi rendezvényének előestéjén az ORF osztrák közszolgálati televízió ZiB2 című hírháttér műsorában nyilatkozva Weber hangsúlyozta: "Az EPP-vel mi Európa legnagyobb pártja vagyunk, és kiállunk ennek a kontinensnek az alapértékeiért." - írja az MTI.
A ZiB2 műsorvezetője - ahogy az interjút röviden ismertető APA osztrák hírügynökség is - emlékeztetett arra, hogy Magyarországot az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás fenyegeti a sajtó- és véleményszabadság korlátozása és az igazságszolgáltatás kétessé vált függetlensége miatt, és az Európai Parlament várhatóan szerdán szavaz erről.
Kapcsolódó
Weber ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy pártjának meg kell húznia a határvonalat. Vitatkozni fognak Orbánnal, akinek pártja az EPP-hez tartozik. "Követelni fogjuk, hogy engedje tovább működni az egyetemet. Nem tudom elfogadni, hogy bezárják az egyetemet" - fűzte hozzá, nyilvánvalóan az Közép-európai Egyetem, a CEU bizonytalanná vált budapesti működésére utalva.
Weber szerint mindazonáltal a közös Európát kell előtérbe állítani. "Abban hiszek, hogy a hídépítés a fő feladat" - mondta az EPP frakcióvezetője, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 46 éves elnökhelyettese.
"Én egy erős Európát akarok, egy egyesült Európát." Az Európai Unió csak így tehet szert nagyobb geopolitikai szerepre. "Gazdaságilag Európa már egy óriás. Politikailag azonban törpék vagyunk. Amikor Putyinról, Ukrajnáról vagy Szíriáról van szó, senki sem vesz minket komolyan" - vélekedett Manfred Weber az ORF osztrák tévének adott interjúban.
A fotó forrása: Emmanuel Dunand/AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve