Erdogan szeretné megváltoztatni az alkotmányt úgy, hogy az államfő legyen a végrehajtói hatalom feje, hasonlóan az amerikai, az orosz vagy a francia politikai rendszerhez.
Egy újságíró azt kérdezte tőle, amikor az elnök csütörtök este hazaérkezett szaúd-arábiai látogatásáról, hogy szerinte lehetséges-e a végrehajtói elnöki rendszer úgy, hogy közben fennmarad az állam központosított jellege. Erdogan azt válaszolta: "Erre már voltak példák a világon. Láthatja, ha megnézi a hitleri Németországot. De voltak későbbi példák is több más országban" - mondta a Dogan hírügynökség szerint.
A török ellenzéki pártok egyetértenek az Erdogan vezette kormánypárttal abban, hogy meg kell változtatni a hadsereg vezetése alatt 1980-ban megalkotott alkotmányt, de nem támogatják, hogy elnöki rendszert vezessenek be azt országban, mert szerintük azzal túl nagy hatalom koncentrálódna az államfő kezében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve