Nem tiszteséges, hogy a Nyugat "provokatív" intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben – így reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök arra a hírre, hogy az Európai Bizottság ársapkát javasol az orosz gázra.
A török elnök szerint a Nyugat hozzáállása nem helyes, mert provokációval nem lehet eredményeket elérni. „Az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába” – mondta Erdogan belgrádi sajtótájékoztatóján.
Erdogan egyszer ide, másszor odamondogat
Európa már azzal hibát követett el, hogy alulbecsülte Oroszországot, és nem gondolt arra, hogy ha ellenséges lépéseket tesz, akkor Moszkva visszavág, elzárja a gázt. Erdogan szerinte a háborúnak nincsen győztese. „Nincsen győztes egy ilyen háborúban, de úgy gondolom, hogy elég sok vesztes van, nagyszámú vesztes, és az emberéletek elvesztése mellett óriásiak a pénzügyi veszteségek is.” A török elnök szerint nem úgy tűnik, mintha a háború rövidesen véget érne.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán több bejelentést is tett az energiaválság kezelésére, többek közt az EU-ban bevezetnék az extraprofitadót az energiaáremelés miatt jelentős nyereségre szert tett energetikai cégekre és a fosszilis tüzelőanyagokat gyártó vállalatokra, a bevételből pedig a kiszolgáltatott cégeket és fogyasztókat támogatnák. A javaslatokról pénteken tárgyal az Európai Bizottság.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve