Steinmeier hivatalának tájékoztatása szerint Erdoğant katonai tiszteletadással fogadják a berlini Bellevue-palotában, majd fogadást tartanak a tiszteletére. A látogatás teljes programja még nem készült el.
Erdogan várhatóan Angela Merkel kancellárral is találkozik majd. Az még nem ismert, hogy a politikus - aki miniszterelnökként több mint tízszer, államfőként pedig kétszer tett már hivatalos látogatást Németországban - mond-e majd beszédet németországi törökök előtt.
Kapcsolódó
Steinmeier már a júniusi törökországi elnökválasztás előtt jelezte, hogy a két ország közötti szoros kapcsolatokra tekintettel meghívja a következő török államfőt, akárki nyeri is majd meg a választást.
Erdogan látogatása jóval az időpont bejelentése előtt közéleti vitához vezetett Németországban, többek között azért, mert a politikus korábban Németországban tömeggyűléseken felszólította a németországi törököket, hogy ne illeszkedjenek be a németek közé.
Heiko Maas német külügyminiszter egy minapi nyilatkozatában kiemelte, hogy Erdoğan látogatásán a kapcsolatokat terhelő valamennyi téma napirendre kerül majd, így például a Törökországban fogva tartott német állampolgárok és a Szíria kurdok lakta északi területein folytatott török katonai műveletek ügye.
Németországban él a legtöbb határon túli török, a közösség nagyjából hárommilliós. Hozzávetőleg egymillió kurd is él Németországban, a közösség képviselői jelezték, hogy nagyszabású demonstrációval tiltakoznak majd Berlinben Erdogan politikája ellen.
A kép forrása: AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve