"Törökország új fejezetet akar nyitni az Európai Unióval" - jelentette ki a beszélgetés során Erdogan, aki egyúttal köszönetet mondott Merkelnek a török-EU kapcsolatokban tanúsított, építő jellegű hozzájárulásáért és erőfeszítéseiért.
A török politikus a Földközi-tenger keleti medencéjében fellelt földgázmezők miatt kiújult török-görög tengerjogi vitát illetően emlékeztette Merkelt: annak ellenére, hogy Törökország jelezte Görögországnak, Ankara kész újrakezdeni a tárgyalásokat az ügyben Görögországgal, Athén ismét kifogásokat talált, és elállt a találkozóktól.
Erdogan nyomatékosította: Törökország továbbra is jó szándékú, konstruktív álláspontot képvisel a Földközi-tenger keleti medencéjének kérdésében is.
A török vezető kiemelte: fontosnak tartja, hogy az Európai Tanács (EiT) múlt heti csúcsértekezletén a tagországok "jóérzésű" állam- és kormányfőinek közreműködésével egy Ankara és Brüsszel közötti "pozitív napirend" irányába történtek jelzések.
A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár az EiT újabb szankciók lehetőségét helyezte kilátásba Ankarával szemben a földközi-tengeri török próbafúrások miatt, Brüsszel egyelőre csak enyhébb büntetőintézkedéseket készít elő, és egy márciusig elkészülő jelentés alapján dönt majd a következő lépésekről.
Az Európai Unió már korábban illegálisnak minősítette, hogy Törökország hajói energiahordozók után kutatnak a Földközi-tenger keleti részében, mert az érintett területet az EU-tag Görögország és Ciprus saját különleges gazdasági övezetének tartja.
"Elvesztegetett idő", hogy a török-EU kapcsolatok az utóbbi két évben némely tagországok "szűkös érdekeinek fogságába estek" - figyelmeztetett a török elnök, majd rámutatott, hogy az Ankara és Brüsszel közötti "pozitív napirend kulcsa" a 2016. március 18-án aláírt migrációs megállapodás frissítése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve