A balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Szabadság Népe (PdL) szenátorai és képviselői üres szavazócédulákat dobtak be az urnákba. A legtöbb szavazatot, 230 voksot, Stefano Rodota alkotmányjogász, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje kapta. Rodotát támogatta a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) is. Kilencven szavazatot szerzett Sergio Chiamparino, a PD torinói polgármestere, harmincnyolcat Massimo D'Alema PD-elnök, tizenötöt Franco Marini, aki a voksolás első fordulójában még a PD-Pdl közös államfőjelöltje volt. Tizenöt szavazatot kapott Benito Mussolini unokája, Alessandra, és voksoltak Sophia Loren színésznőre és Rocco Siffredi pornószínészre is.
Ezzel eredménytelen lett az olasz parlamentben tartott elnökválasztás első és második fordulója is. Az első szavazáson megbukott a PD-PdL közös jelöltje: Marini a kétharmados többséghez minimálisan szükséges 671 szavazat helyett csak 521-t kapott.
Pénteken az államfőválasztás harmadik és negyedik fordulója következik: a legutolsón már nincsen szükség kétharmados többségre, elegendő lesz a szavazatok 50+1 százaléka (504 voks).
A PdL bejelentette, hogy a harmadikon ismét üres cédulával szavaz, a negyediken pedig Marinit támogatja. Silvio Berlusconi PdL-elnök megjegyezte, hogy ő húsz év alatt nem produkált akkora káoszt mint a PD "ilyen rövid idő alatt". Berlusconi arra utalt, hogy a balközép a februári parlamenti választások óta a kormányalakítással és az elnökválasztással sem tudott megbirkózni. Marinit helyettesítő új jelölt állításáról beszélt Pierluigi Bersani PD-főtitkár, aki ellen a PD tagjai és szimpatizánsai a parlament előtt tüntettek, tiltakozva a PdL-lel való megállapodás ellen. Csütörtök este a PD római székházánál azt követelték, hogy a párt Rodotát támogassa. Elemzők szerint a PD új jelöltje Romano Prodi lehetne, akit a PdL ellenez, de az M5S megszavazhatna. Beppe Grillo, az M5S vezére ugyanakkor hangoztatta, hogy a civilek minden szavazáson Rodotára voksolnak. A PD esetleges taktikázása azonban ellentmond annak a "nemzeti egységnek", amelyet a balközép az államfőválasztás előtt hirdetett meg, és tovább növelte az olasz belpolitikai bizonytalanságot és káoszt - hangoztatta Paolo Mieli, a Corriere della Sera napilap volt főszerkesztője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve