Oroszország a német agrártermékek második legfontosabb exportpiaca az EU-n kívüli régiókat tekintve - az első Svájc, a második-harmadik helyen Oroszország és az Egyesült Államok áll nagyjából holtversenyben -, ugyanakkor még így is csak 7-8 százalékot képvisel a teljes német mezőgazdasági kivitelben - hívta fel a figyelmet pénteken Tobias Baumann, a DIHK Oroszországgal, Közép-Ázsiával és Délkelet-Európával foglalkozó osztályának vezetője.
Tavaly 1,7 milliárd eurót tett ki az Oroszországba irányuló német agrárexport, míg az ágazat teljes kivitele 65 milliárd euró volt, a teljes német export pedig mintegy 1000 milliárd euró volt. Ennek alapján "érezhető, de kezelhető" veszteségeket okozhat az orosz embargó - mutatott rá a szakember a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Ugyanakkor vannak régiók, amelyeket erősen sújthatnak a moszkvai intézkedések, ilyen elsősorban az országos átlaghoz képest kevésbé fejlett északkeleti - a volt NDK területén fekvő - Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány, ahol a tejipar erősen támaszkodik az orosz piacra - mondta Tobias Baumann.
Megjegyezte, hogy az Oroszországba irányuló német és uniós agrárexport már hónapok óta akadozik, hiszen február óta nem lehet húst az EU-ból Oroszországba szállítani. Az orosz hatóságok az állításuk szerint minőségi gondokat észleltek az EU-ból érkező hústermékekben, és ezek a gondok éppen azután merültek fel, hogy felerősödött az ukrán válságban követett orosz politika uniós bírálata - mondta a DIHK szakértője.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy Oroszország egyévi időtartamra teljes embargót vet ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, a baromfi, a hal, a sajt, a tej, a tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából, válaszul a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióira.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve