A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokból képzett, összetett BMI ugyancsak 53,0 pontra - 2017 márciusa óta a legalacsonyabb szintre - csökkent a márciusi 54,6 pontról. Elemzők 52,8 pontra, az előzetes értékkel megegyező adatra számítottak - idézi az MTI.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Az előzőnél magasabb 50 pont feletti érték a növekedés ütemének gyorsulását, az alacsonyabb pedig a lassulását tükrözi.
Kapcsolódó
Az eredményt kommentálva Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza rámutatott: az adatok azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság növekedése a robusztus évkezdet után érezhetően lassult a második negyedév elején. A termelés és az értékesítése az utóbbi két év leggyengébb ütemével nőtt, ami azt jelzi, hogy a hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékkal bővülhetett áprilisban.
Az első negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke az előző negyedévvel összevetve, évesítve 3,2 százalékkal nőtt. 2015 óta nem volt ilyen erős első negyedéve az amerikai gazdaságnak. Elemzők 2,1 százalékos növekedésre számítottak a tavalyi utolsó negyedévben mért 2,2 százalék után.
Bár az idei első negyedévi növekedés a vártnál jóval erősebbnek bizonyult, a bővülés mintegy fele két olyan tényezőnek - a vállalati készletbefektetések megugrásának és a kereskedelmi deficit csökkenésének - köszönhető, amelyek hatása nem tartós. Elemzők arra számítanak, hogy a második negyedévben 2 százalék körüli értékre lassul a GDP-növekedés üteme, mivel a készletbefektetések és a külkereskedelem területén megfordul a tendencia.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve