Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter az eurócsoport általa elnökölt ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy telefonon már beszélt azzal a görög politikussal, aki a pénzügyi tárca várományosa az új görög kabinetben. Mindketten együttműködési szándékuknak adtak hangot - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek a kijelentések még az általánosságok szintjén mozogtak, és egyelőre nem látni, milyen lesz az új görög kormány álláspontja és törekvése, milyen haladást lehet majd elérni.
Azt mindenesetre leszögezte az eurócsoport elnöke, hogy pusztán a választások nem szüntették meg a görög gazdasági és fizetési gondokat, "a probléma továbbra is velünk van". Másfelől beszélt arról is, hogy nincs napirenden Görögország távozása az euróövezetből.
Dijsselbloem még az eurócsoport ülése előtt arról beszélt, hogy az euróövezet már így is jelentősen hozzájárult a görögökre nehezedő nyomás csökkentéséhez, mérsékelték a kamatterheket, meghosszabbították a futamidőket. Közös feladatnak nevezte a görög gazdaság megerősítését az eurózónán belül, ám ez - jegyezte meg - a szabályok és az eddig kötött megállapodások tiszteletben tartását is feltételezi.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság pénzügyi és gazdasági kérdésekben illetékes alelnöke azt húzta alá az eurócsoport ülését követő sajtótájékoztatón, hogy a választások kimenetelét, a szavazók akaratát mindenképpen tiszteletben kell tartani.
Thomas Wieser, az eurócsoport döntéselőkészítő munkabizottságának az elnöke az ORF osztrák közmédiának adott nyilatkozatában annak a feltételezésének adott hangot, hogy a görög pénzügyi mentőprogram futamidejét valamivel meg kell majd hosszabbítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve