Németország célja az illegális migráció megakadályozása és helyettesítése "legális lehetőségekkel", valamint a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért folytatott küzdelemmel és a rászorulóknak "helyben nyújtott gyors segítséggel".
Berlin az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködésben igyekszik segítséget nyújtani például a Szíria térségében tartózkodó menekülteknek. Azt a tízezer menekültet is az UNHCR válogatja ki, akiket Németország befogad az Európai Bizottság afrikai és közel-keleti menekültek támogatására szervezett áttelepítési programjában - mondta a kancellár az MTI beszámolója szerint, amit az atv.hu idézett.
Angela Merkel szerint a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás is éppen azt szolgálja, hogy az Európába jutás legális lehetősége és a helyben nyújtott segítség révén megakadályozzák az illegális migrációt.
Németország az utóbbi négy évben megháromszorozta az UNHCR-nek folyósított pénzbeli támogatást, és tavaly már a második legnagyobb finanszírozó volt az Egyesült Államok után. Az ország befogad tízezer menekültet az Európai Bizottság afrikai és közel-keleti menekültek támogatását célzó áttelepítési programjában. Remélem, hogy Berlin döntése "iskolát teremt" és követőkre talál Európában - mondta Filippo Grandi. Németország politikai értelemben is az UNHCR egyik legfőbb támasza, így az ENSZ globális migrációs megállapodásának legfőbb támogatói között is ott van.
Az ENSZ reményei szerint az év végére elkészülhet a globális migrációs csomag.
Fotó forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve