Az alindexek közül a jelenlegi helyzet megítélésére vonatkozó mutató hétéves csúcsra ugrott, utoljára 2007 júliusában találták ilyen kedvezőnek a gazdasági környezetet a fogyasztók. Kissé romlottak viszont a jövőbeli fogyasztói, illetve a középtávú inflációs várakozások.
Az átfogó fogyasztói hangulatindex augusztus hónapra - akárcsak júniusban - 82,5 pont lett a júliusi 81,8 pont után. Elemzők enyhe romlást, 80,1 pontot vártak.
Az augusztus közepén nyilvánosságra hozott előzetes eredmények még azt mutatták, hogy romlott kissé és ezzel kilenc havi mélypontra süllyedt a fogyasztói bizalom. Az index előzetes értéke 79,2 pont volt a 82,5 pontos elemzői konszenzussal szemben.
Richard Curtin, a felmérés vezetője úgy véli, hogy a fogyasztói bizalom hóvégi felpattanása az amerikai gazdasági kilátások kedvező átértékelésének köszönhető.
Az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő almutató hétéves csúcsra, 99,8 pontra emelkedett a júliusi 97,4 pontról, kissé magasabbra a 99,5 pontos elemzői várakozásoknál.
A felmérésnek a jövőbeli kilátások megítélésére vonatkozó mutatószáma viszont sorban a negyedik egymást követő hónapban csökkent, 71,3 pontra a júliusi 71,8 pontról. Elemzők rosszabb adatra, 67 pontra számítottak.
Az egy éves időtávú inflációs várakozás 3,2 százalékra esett a júliusi 3,3 százalékról, míg az öt-tízéves időtávú inflációs várakozás 2,9 százalékra emelkedett 2,7 százalékról.
A Reuters/Michigan hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mutató az amerikai hazai össztermék fő alkotóeleme, a lakossági fogyasztás változásának megbecsüléséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve