Több száz veterán vonult Szarajevóba a parlament elé, ahol a képviselők a délszláv háború résztvevőinek járó pénzügyi juttatásokról vitáztak. A demonstrálók azt követelték, hogy a parlament fogadja el azt az új törvényjavaslatot, amely szerint minden 57 évét betöltött veteránnak, aki nem rendelkezik munkaviszonnyal, az állam járulékot biztosít - idézi az MTI.
A Bosznia-Hercegovina hadserege és a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) volt tagjai több órára lezártak egy forgalmas útkereszteződést a városban, kocsikat rongáltak meg, majd többen a eseményről tudósító újságírókra is rátámadtak.
A beszámolók szerint minden ok nélkül vasrudakkal kezdték ütlegelni a Klix hírportál fiatal fotóriporterét, majd az Al-Dzsazíra munkatársát is megverték, aki kollégája segítségére sietett. A fotóriportert kórházba kellett szállítani - írták a lapok. A rendőrség nagy erőkkel védte a parlament épületét is.
A törvénytervezetet korábban már elfogadta a Nemzetek háza (Dom naroda), most a Képviselőháznak kell róla szavaznia (Zastupnicki dom). A Nemzetek házának tagjait az egyes kantonok parlamentjei jelölik, míg a Képviselőház tagjai a parlamenti választásokkal szerzik mandátumaikat. A demonstrálók keddig adtak határidőt ez utóbbinak, hogy elfogadja a törvényjavaslatot.
A képen Szarajevó, forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve