A török statisztikai hivatal szerint az első negyedévben éves szinten 4,8 százalékkal bővült a GDP. A Wall Street Journal által megkérdezett elemzők csak 4,4 százalékot vártak. A kedvező adat azt vetíti előre, hogy a török GDP az idén 4 százalékkal emelkedik a korábban várt 3,5 százalék helyett.
A növekedés motorja a háztartások fogyasztása volt, amely 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A turizmus ugyanakkor a merényletek és az Oroszországgal kirobban konfliktus miatt válságban van. Egyes becslések szerint a bevételek 25 százalékkal, 8 milliárd dollárral esnek vissza az idén, ez a GDP 1 százaléka.
A turizmus fellendítése érdekében a kormány növeli a charterjáratok üzemeltetőinek folyósított támogatást. Eddig június 1. és augusztus 31. között 6 ezer dollárral szubvencionáltak minden legalább 150 utast szállító charterjáratot, ezt az összeget 30 százalékkal kívánják emelni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve