A beszámoló szerint a kelet-belgiumi Liege melletti Visé közelében fekvő területet azért csatolják el, mert a Meuse partján a 60-as években végzett munkálatok megváltoztatták a folyó partvonalát, amely a két ország természetes határvonalát adja.
Charles Havard, Visé főjegyzője elmondta, hogy példa nélküli a határ megegyezésen alapuló békés módosítása, amelyet "a józan ész és a Hollandiával ápolt jó viszony tesz lehetővé". A nehezen megközelíthető földterületen nincs lakóház, így lakost Belgium nem veszít - tette hozzá Visé.
A módosításról szóló szerződést - amely átrajzolja a két ország határvonalát és ezáltal a térképét is - hétfőn írja alá Fülöp belga és Vilmos Sándor holland király Hollandiában.
A határmódosítás csak azután lép életbe, ha az arra vonatkozó határozatot mindkét ország parlamentje elfogadta, várhatóan leghamarabb 2018. január 1-jén.
(A fenti MTI/EPA-képen árvízből menekíti ki kilenc lovát egy gazdálkodó a Hollandia déli részén fekvő Beesel közelében 2010. novemberében, miután a szomszédos Belgiumban leesett nagy mennyiségű eső miatt a Maas folyó kilépett medréből.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve