Az Egyesült Államok sikerrel gátolta meg, hogy a résztvevők a zárónyilatkozatban kiálljanak a szabadkereskedelem mellett a protekcionizmussal és a piacvédő intézkedésekkel szemben. Ehelyett a dokumentumba mindössze ennyi került be:
"Azon dolgozunk, hogy erősítsük a kereskedelem hozzájárulását nemzetgazdaságainkhoz".
Kapcsolódó
Ez éppen olyan semmire se kötelező megfogalmazás, mint amilyet két hónappal korábban a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport a németországi Baden-Badenben, ugyancsak az Egyesült Államok nyomására megfogalmazott.
A Bari Nyilatkozat a G7-csoport pénzügyminisztereinek nyolc év óta az első záródokumentuma. A vendéglátó Olaszország ragaszkodott hozzá, hogy fogadják el.
A kibertámadással is foglalkoztak
A mintegy 100 országot érintő, világméretű pénteki hackertámadásra reagálva a G7-csoport figyelmeztetett a kibertámadások veszélyére.
"Kijelentjük, hogy a kibertámadások növekvő veszélyt jelentenek nemzetgazdaságainkra (...), és megfelelő válaszokat igényelnek" - írták, hozzátéve, hogy ezek ellen csak közös erővel lehet eredményesen fellépni.
Nem volt egyetértés a digitális gazdaság megadóztatása ügyében sem, amit elsősorban az európai tagországok követeltek. Arról van szó, hogy az olyan nagy internetkonszernek, mint a Facebook vagy a Google, azokban az országokban is fizessenek adót, amelyekben adatokhoz és ezáltal üzleti nyereséghez jutnak. A zárónyilatkozatba ezzel kapcsolatban csak ennyi került be:
"Továbbra is kötelezettséget vállalunk arra, hogy világszerte egy tisztességes és korszerű adórendszer érdekében fogunk dolgozni, és mindenki számára egyforma versenyfeltételeket igyekszünk teremteni".
Erős, tartós növekedés kellene
A világgazdaság élénkülése a G7-ek szerint továbbra is mérsékelt lesz, és sok országban elmarad a lehetőségektől. A csoport - akárcsak korábban a G20-ak - síkraszállt amellett, hogy minden politikai eszközt fel kell használni - beleértve a pénzügy- és fiskális politikát, valamint a strukturális reformokat - annak érdekében, hogy el lehessen érni egy erős, tartós, kiegyensúlyozott növekedést, amelyből széles társadalmi rétegek és sok ország profitálhat.
A G7-csoporthoz az Egyesült Államok, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada tartozik. A találkozón részt vettek az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve