Jövő hét kedden több mint két év után először tart hivatalos államközi találkozót Észak- és Dél-Korea a két ország közötti demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban, ahogy arról pénteken megállapodtak a felek.
"A tárgyalások fő témája az lesz, hogy miképp lehet javítani a Korea-közi kapcsolatokat, beleértve (Észak részvételét) a játékokon" - írja az Index az MTI alapján, amely a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivőjét Mun Dzse Int idézi. Észak részvétele a téli olimpián enyhítheti a térség feszült viszonyát, amely Phenjan nukleáris és rakétakísérletekkel folytatott provokációi miatt alakult ki.
Kapcsolódó
"Délelőtt 9 óra 30 perc körül a mi oldalunk és Észak-Korea forródrótos kommunikációt kezdett, és dokumentumok cseréje útján konzultált a küldöttségek összetételéről" - mondta el a dél-koreai országegyesítési minisztérium egyik tisztségviselője, aki azt is közölte, hogy még a hétvégén befejeződhet a delegációk összeállítása. A dél-koreai delegációt várhatóan Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter fogja vezetni.
A phenjani kommunista rezsim vezetője, Kim Dzsongun újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenetet intézett Szöulhoz, jelezve, hogy országa részt szeretne venni a Dél-Korea által február 9-25. között rendezendő téli olimpián. Ezt szombaton megerősítette Csang Ung, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság észak-koreai tagja is: közölte, hogy országa várhatóan versenyzőket küld a phjongcshangi téli olimpiára. A sportdiplomata egy jól tájékozott forrás szerint éppen Svájcba tart, hogy a NOB-bal megvitassa Észak-Korea olimpiai részvételének lehetőségét.
A szakértők Kim Dzsongun észak-koreai diktátor hátsó szándékait látják a mögött, hogy a sztálinista rezsim feje engedélyezte az országa és Dél-Korea közötti tárgyalások újrakezdését - a Napi.hu korábban részletesen foglalkozott azzal, mi lehet a diktátor terve az enyhüléssel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve