"Esetlegesen robbantás" által kiváltott földrengést észleltek hétfőn a kínai-észak-koreai határon, röviddel az után, hogy bejelentették: a kínai elnök a héten hivatalos látogatásra Phenjanba utazik - olvasható a portálon.
A kínai földrengésjelző szolgálatok szerint 1,3-as erejű földmozgás történt helyi idő szerint 19 óra 38 perckor (közép-európai idő szerint 13 óra 38 perckor) az Észak-Koreával határos Huncsun városában. A térségben 2017 szeptemberében is észleltek földmozgást, a phenjani rendszer kísérleti atomrobbantása következtében. Akkor 6,3-as erősségű földrengést mértek.
A térségben, Punggje-riben épített földalatti atomlétesítményben Phenjan hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A 2000 méter magas gránithegységbe mélyen lefúrt létesítmény a hírek szerint kiváló helyszín, amely ellenáll az atomrobbanások által kiváltott erőknek. A létezéséről 2006-ban szereztek tudomást.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ígéretet tett tavaly a punggje-ri kísérleti telep felszámolására, amelyet jó szándéka jeléül tett gesztusnak szánt a Donald Trump amerikai elnökkel 2018. június 12-én Szingapúrban tartott találkozóján. Néhány héttel korábban külföldi újságírókat is meghívtak a létesítmény lerombolásához.
A kínai kormányzat hétfőn jelentette be, hogy Hszi Csin-ping államfő személyében 14 év után először látogat Észak-Koreába kínai elnök.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve