Az embargó betartását ellenőrző szakértői csoport az ENSZ szankciós bizottsága elé terjesztette a jelentését, amelyet csak márciusban hoznak nyilvánosságra.
A japán hírügynökségnek betekintése volt a dokumentum összegzésébe, amely megállapítja, hogy Észak-Korea többszörösen túllépte a finomított olajból előállított termékek importjára 2017-ben megállapított ötszázezer hordós éves küszöbértéket.
Kapcsolódó
Észak-Korea lezárta a határait, hogy megvédje magát a koronavírus okozta világjárványtól, de titkos áruszállítmányok továbbra is érkeztek az országba, jóllehet több ország, köztük Nagy-Britannia, Japán és az Egyesült Államok is együttműködött a tengeren zajló kereskedelem ellenőrzésében. A dokumentum szerint a Phenjan fő külföldi valutaforrását adó szénexport - amely ugyancsak tilalom alatt áll - júliusban jórészt leállt.
Phenjan azzal is megsértette az ENSZ-határozatokat, hogy folytatta az atom- és rakétaprogramjához kapcsolódó fejlesztéseket, és ehhez külföldről hozott be termékeket és technológiákat - írta az MTI nyomán az atv.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve