A küszöbönálló oroszországi csúcstalálkozó tervét mind Moszkvában, mind Phenjanban megerősítették, de annak sem helyszínét, sem időpontját hivatalosan nem ismertették. Az orosz és a nemzetközi sajtóba kiszivárogtatott, egybehangzó értesülések szerint a két vezető hivatalos tárgyalásait feltehetően csütörtökön a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij szigeten, a Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen tartják majd meg.
A The Choson Ilbo című dél-koreai lap úgy tudja, hogy Kim húga, Kim Jodzsong már kedd reggel megérkezett a csúcs helyszínére, ahol jelentést tett neki az észak-koreai vezető kabinetfőnöke, Kim Cshanszon, aki már múlt hét óta Vlagyivosztokban tartózkodik.
Kapcsolódó
Az Interfax hírügynökség szerint a vlagyivosztoki repülőtér kedden két, a hivatalos menetrenden kívül érkezett észak-koreai repülőgépet fogadott. Az AirKoryo észak-korai légitársaságnál, amelynek egy-egy rendszeresített járata hétfőn és pénteken fordul meg a távol-keleti orosz városban, a megnövekedett utasforgalommal magyarázta a szokatlan mozgást.
Az Interfax közölte, hogy egy Il-76-os teherszállító repülőgép fedélzetén a csúcsnak feltételezhetően otthont adó városba megérkezett Kim limuzinja is. A japán médiának sikerült videóra rögzítenie, amint a gépkocsi legördül a gép rámpáján.
Kim Dzsongun vonata a várakozások szerint kedden indul el Phenjanból és a mintegy 700 kilométeres távolságot 10-15 óra alatt megtéve szerdán fut majd be a vlagyivosztoki pályaudvarra. A szerelvény az Interfax hírügynökség értesülése szerint rövid időre megáll majd az orosz Haszan határállomáson, ahol több mint három évtizede működik az orosz-észak-koreai barátság háza. A létesítményt 1986-ban hozták létre, a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja, Kim Irszen látogatásához időzítve. A házat felkereste a távol-keleti kommunista ország második vezetője - Kim apja -, Kim Dzsongil is.
A két ország között már huzamosan szünetel a legmagasabb szintű kapcsolattartás. Kim Dzsongil páncélvonatán 2001-ben és 2002-ben Moszkvába, 2011-ben pedig Ulan-Udéba utazott el. A jelenlegi észak-koreai vezető még sosem lépte át az orosz határt. Putyin 2000-ben látogatott el Phenjanba.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről és a regionális együttműködésről fog tárgyalni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve