Észak-Korea vélhetően interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet március 24-én, olyan fegyverrel, amelyet 2017 óta nem teszteltek - idéz japán és dél-koreai forrásokat a CNBC. Az utóbbi ország hadseregének vezérkara abban biztos, hogy egy nagy hatótávolságú rakétát lőttek ki, amely akár kontinensek távolságát is leküzdheti. Erre abból lehet következtetni, hogy igen magasra emelkedett. A feltételezést a japán parti őrség is megerősítette.
A posztsztálinista állam védelmi minisztériuma ugyanakkor nem adott tájékoztatást arról, hogy interkontinentális ballisztikus rakétát lőttek ki. Március közepén Észak-Korea sikertelen rakétakísérletet hajtott végre - az eszköz a kilövése után nem sokkal felrobbant. Hírek szerint az atomfegyverekkel rendelkező rezsim az eddigi legnagyobb rakétatesztjére készül.
Ezt látszik alátámasztani egy amerikai szakértő véleménye, aki szerint a két legutóbbi rakétakísérlet egy az eszköz valódi hatótávját tesztelni hivatott kilövést előzhet meg. Phenjan annyit közölt a kísérletekről, hogy egy műholdas felderítő rendszer elemeit vizsgálják. Kim Dszonun diktátor nemrégiben azt mondta, hogy az amerikai hadsereg mozgásait fürkésző műholdakat akarnak Föld körüli pályára állítani. Idén eddig 13 rakétatesztet hajtottak végre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve