Az ázsiai térség és népei nem lehetnek túszai egy diktátornak, aki erőszakos hódításról és nukleáris zsarolásról fantáziál - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken ázsiai útjának vietnami állomásán. A látogatásán nem először szólt oda Phenjannak és az észak-koreai vezetőnek, Kim Dzsongunnak, a dél-koreai parlament mondott beszédében például arról beszélt, hogy az Egyesült Államok megvédi szövetségeseit.
Nem engedjük meg, hogy megsemmisítéssel fenyegessék az amerikai városokat. Nem leszünk megfélemlítve - mondta Trump, aki szerint a világ sem tűrheti el, hogy a phenjani rezsim nukleáris pusztítással ijesztgessen. "Remélem, hogy nemcsak a mi országaink, hanem az összes civilizált ország nevében üzenem Észak-Koreának: ne becsüljön alá minket, és ne tegyen próbára minket" - tette hozzá az elnök.
Kapcsolódó
A háborús retorikára reagált szombaton Észak-Korea is. Egy állami vezető úgy fogalmazott "Trump a látogatása során megmutatta valódi természetét, hogy ő a világ békéjének és stabilitásának pusztítója. Itt léte alatt a Koreai-félszigeten folytatott nukleáris háborúért könyörgött" - idézi egy phenjani szóvivőt a CNBC.
"Soha nem állíthat meg minket vagy tántoríthat el attól, hogy fejlődjünk, előre lépjünk" - mondta el a külügyminisztérium egyik tisztviselője az észak-koreai állami hírügynökségnek. Szerint Trump fenyegetései csak még eltökéltebbé teszi az észak-koreaiakat arra, hogy felgyorsítsák a nukleáris fegyverkezésüket. A France24 szemléje szerint az amerikai elnök útjára Ázsiában hiba lenne politikai, szövetségesi látogatásként tekinteni: "ez csak egy üzleti út." Az elszigetelt ország a hivatalos csatornákon gyakran nyilatkozik ehhez hasonló lekezelő stílusban az USA vezetőjéről.
Nem ez az első üzengetés egy esetleges háborúról Észak-Korea és a Trump-adminisztráció között: a kommunista rezsim állítólagos hidrogénbomba-robbantásos kísérlete után az Egyesült Államok elnöke azt üzente: "tűzzel és haraggal" szórakozik Kim Dzsongun, ha tovább provokálja. Azóta pedig konzekvensen csak "rakétaemberként" beszél a koreai diktátorról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve