A washingtoni idő szerint hétfőn este történt amerikai-japán egyeztetés témája a legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet volt. A telefonbeszélgetésben Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "száz százalékig" Japán mögött áll az észak-koreai fenyegetéssel szemben. A két politikus egyetértett abban, hogy Észak-Korea legutóbbi rakétakísérlete egyértelműen megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, s újabb kihívást intézett a regionális és a nemzetközi biztonság ellen.
Ugyanerről folytatott - szintén telefonon - megbeszélést James Mattis amerikai és Inada Tomomi japán védelmi miniszter. James Mattis azt hangsúlyozta, hogy Phenjan rakétakísérlete "elfogadhatatlan és felelőtlen", s aláássa a térség békéjét és biztonságát. Jeff Davis, a Pentagon szóvivője közleményben erősítette meg: a tárcavezető közölte japán kollégájával, hogy az Egyesült Államok rendíthetetlenül elkötelezett Japán védelme iránt, teljesíti védelmi kötelezettségeit, beleértve a földi elrettentést is.
Észak-Korea hétfő reggel négy ballisztikus rakétát indított el, s ezek közül legalább három Japán északnyugati partjai közelében csapódott a tengerbe. Washington és Tokió e rakétatesztek miatt kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását. Az ENSZ BT ülésére várhatóan szerdán kerül sor. (Az EU is bekeményít Észak-Koreával szemben.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve