Szkopje mindent megtett, amit az EU kért, és semmi kétség afelől, hogy valóban az euroatlanti integráció útjára lépett.
Arra számítok, hogy októberben megkezdődnek a tárgyalások. Júniusban is erre számítottam, sajnos azonban nem kaptunk szabad utat, de ez nem azt jelenti, hogy el kell veszítenünk a reményt. Ez az ország sokat tett, és pozitív példa lehet a térségben arra, hogyan kell véghezvinni a reformokat - hangsúlyozta az uniós bővítési biztos a szkopjei sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Az Észak-Macedónia előtt álló célokat sorolva kiemelte, hogy a független igazságszolgáltatás kiépítése, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc nemcsak az Európai Unió, hanem az ország és állampolgárai számára is fontos kell, hogy legyen. Elismerését fejezte ki az ellenzéknek konstruktívan hozzáállásáért, és amiért elősegíti, nem pedig hátráltatja a stabil igazságügyi rendszer kiépítését.
Zoran Zaev miniszterelnök a sajtótájékoztatón szintén reményének adott hangot, hogy októberben megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások. Megfogalmazása szerint Szkopje azt várja az Európai Uniótól, hogy tettekkel erősítse meg azt, amit az országról szóló jelentésben is leírt, vagyis hogy Észak-Macedónia ragyogó példája az együttműködésnek.
Észak-Macedónia 2005 óta tagjelölt országa az Európai Uniónak, ám Görögország a tavalyi esztendő közepéig akadályozta északi szomszédja euroatlanti integrációját. A majdnem három évtizedig tartó névvita lezárását követően viszont Athén sem állt már az ország euroatlanti integrációjának az útjába. A csatlakozási tárgyalásoknak júniusban kellett volna megkezdődniük, de az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa végül októberre halasztotta a tárgyalások megkezdését.
Johannes Hahn csütörtökön Szkopjéban találkozik az ellenzéki pártok képviselőivel is, majd Belgrádba utazik, ahol Aleksandar Vucic államfővel és Ana Brnabic kormányfővel találkozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve