Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint az orosz diplomáciai tárca figyelmét felhívták a nemrég napvilágot látott információra, amely szerint Dánia kizárólagos gazdasági övezetében, a szabotázs helyszínétől 30 kilométeres távolságban egy olyan tárgyat találtak, amely nem képezi részét az Északi Áramlat szerkezetének, de egy robbanószerkezet eleme lehet.
Éppen ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgősen határozatot kell hoznia egy független bizottság felállításáról az Északi Áramlat csővezetékeken történt robbanások kivizsgálására
— írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a minisztérium honlapján hétfő este megjelent állásfoglalásban.
Az orosz szóvivő azért is sürgette egy BT-határozat meghozását, hogy a jövőben ne fordulhasson elő több hasonló szabotázs akció, mint amilyen az Északi Áramlattal történt.
Az orosz külügyi szóvivő közölte azt is, hogy a múlt héten az orosz külügyminisztériumba bekéretett Jakob Henningsen dán nagykövet olyannak mutatkozott, mint akinek nincsen tudomása ezekről az adatokról, és hétfőn sem mondott semmi konkrétumot azon az általánosságon kívül, hogy minden intézkedést megtesznek a helyzet tanulmányozására, figyelembe véve a biztonsági és gazdasági szempontokat.
Marija Zaharova arra is kitért, hogy New Yorkban folytatódik a munka egy orosz BT-határozattervezeten egy független nemzetközi vizsgálóbizottság felállításáról az Északi Áramlat vezetékeken történt robbantások ügyében. Az orosz küldöttség eddig négy tárgyalási fordulót tartott annak érdekében, hogy megpróbáljon kidolgozni egy olyan szöveget, amely a Biztonsági Tanács valamennyi tagja számára elfogadható.
A határozattervezeten való konstruktív munkának a Nyugat országai által való elutasítása, tekintettel arra, hogy elutasították Oroszország részvételét a vizsgálatban, annak bizonyítéka lesz, hogy szándékosan állítanak akadályokat az igazság megállapításának útjába
– szerepel a külügyi szóvivő által kiadott állásfoglalásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve