Reggel az övezetből több hullámban számos rakétát lőttek ki izraeli településekre. A rakéták lakott részekre tartó részének túlnyomó többségét a Vaskupola védelmi rendszer elfogórakétái megsemmisítették, de egy közülük becsapódott Asdódban. A rakéta egy benzinkútnál robbant föl, és lángra gyújtotta a tartályokat, súlyosan megsebesítve egy, könnyebben pedig két embert.
A palesztinok egyszerre számos rakéta útnak indításával próbálják kiismerni és megtéveszteni a Vaskupolát, reggel Asdódra egyszerre kilenc rakétát lőttek ki, azok közül ért egy célhoz.Izrael az utóbbi három és fél nap alatt 1090 gázai célpontot támadott, ami azt jelenti, hogy minden négy és fél percre jutott egy katonai akció. A támadások nyomán legkevesebb 98 palesztin vesztette életét, a hadsereg becslése szerint a harmaduk civil volt.
Iszmáil Haníje, a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet vezetője pénteken Gázában a palesztin médiának kijelentette, hogy "népünk győzni fog, nem érdekes az áldozatok és a fenyegetések száma. Népünk egységes, és példátlan módon támogatja az ellenállást." "Nem félünk az ellenség fenyegetéseitől. A vezetők vére nem fontosabb a gyermekekénél és a családokénál" - utalt a fegyveres szervezetek vezetőinek izraeli célbavételére.
Mahmúd Zahar, a szervezet egy másik vezetője a Hamász tévéjének úgy nyilatkozott pénteken, hogy készek hónapokig harcolni, s hogy a jelenlegi akció akkor ér véget, ha megszűnnek az izraeli "jogsértések", köztük a Gázai övezet elleni bojkott, és szabadon engedik a Gilád Salit fogolycseréjekor elengedett, majd a három izraeli tizenéves június közepi elrablása és megölése után ismét őrizetbe vett palesztinokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve