A találkozó első munkanapján a tagállami vezetők áttekintik az Egyesült Királyság kilépéséről rendelkező megállapodás végrehajtását, valamint az EU és a brit fél közötti leendő partnerségről szóló tárgyalások aktuális állását, és megvitatják milyen előkészítő munka szükséges arra az esetre, ha a kereskedelmi kapcsolatokról az átmeneti időszak végéig, december 31-ig, nem születik megállapodás.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetőknek címzett meghívólevelében felhívta a figyelmet, hogy a következő napok meghatározóak lesznek a tárgyalások kimenetét illetően, valamint hangsúlyozta, hogy "a megállapodás mindkét fél érdeke, de nem bármi áron. "
A tanácskozáson szóba kerül az is, milyen eredményeket sikerült elérni annak a célkitűzésnek a teljesítésében, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon. A tagállami vezetők megvitatják az Európai Bizottság és az Európai Parlament által javasolt új célértékeket, amelyek 55 illetve 60 százalékos kibocsátáscsökkentést szorgalmaznak 2030-ig bezárólag.
A vezetők áttekintik továbbá az Európában egyre romló járványügyi helyzetet, a bevezetett intézkedések uniós szintű koordinálását és az oltóanyag közös uniós beszerzésével kapcsolatos fejleményeket.
Az afrikai országokkal való kapcsolatokról szóló megbeszélések egyebek mellett a kereskedelemre, a fejlesztésre, a biztonságra és stabilitásra, a migrációra, valamint a terrorizmus elleni küzdelemre összpontosítanak majd. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a kapcsolatok megújulása és elmélyítése és ezzel összefüggésben a kölcsönös tisztelet mellett emelt szót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve