A Guido Ceccherini vezette kutatócsoport szerint az erdőirtás fokozódása a fa mint fenntarthatónak ítélt nyers- és üzemanyagforrás iránti kereslet emelkedésének a számlájára írható - írja a 24.hu.
Az Európai Unió területének mintegy 38 százalékát borítja erdő jelenleg. Az EU-ban kibocsátott szén-dioxid nagyjából 10 százalékát szívják magukba a fák. Amennyiben a kutatók által megállapított trend folytatódik, akkor a fák a kibocsátás kisebb százalékát kompenzálják majd.
Ceccherini és kollégái 26 uniós állam (Málta és Ciprus nem szerepelt köztük) erdőinek változásait vizsgálták meg a 2004 és 2018 között készült műholdfelvételeken. A digitális térképek felbontása 30 méteres volt, így már a kisebb irtások is felismerhetők voltak.
Az erdőirtás majdnem 50 százalékos emelkedésének három lehetséges okát állapították meg. Az egyik az európai erdők változása, mely szükségessé tette az "érett" fák eltávolítását, ennek alapján azonban legfeljebb tíz százalékos emelkedést várhattak volna.
A másik az erdőtüzek vagy viharkárok okozta faveszteség lehetne, ezt azonban a kutatók figyelmen kívül hagyhatónak ítélték, így szerintük csak a harmadik maradt, a fa iránti növekvő kereslet, amit az ENSZ és az EU statisztikai hivatalai is alátámasztottak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve