Az EP-elnök úgy véli, Hszi első látogatása azt jelzi, hogy az új kínai elnök számára fontos az Európai Unió és Kína jó kapcsolata. Schulz szerint ebben a kapcsolatban még sok a "kiaknázatlan lehetőség", az EU és Kína közötti kereskedelem naponta egymilliárd euróra rúg, ám jórészt áruforgalomra korlátozódik. Mindkét félnek meg kellene nyitnia a szolgáltatások és a beruházások piacát is a másik fél számára annak érdekében, hogy Kína és az Európai Unió is a globális növekedés és munkahelyteremtés motorja lehessen - mutatott rá Schulz, emlékeztetve, hogy a jelenleg egyeztetés alatt álló EU-Kína befektetési egyezmény jóváhagyásához az EP beleegyezésére is szükség lesz.
Schulz álláspontja szerint a kétoldalú kapcsolatok felvirágoztatásához minden téren párbeszédre és a bizalom megerősítésére van szükség, úgy politikai, mint kereskedelmi és emberi jogi kérdésekben.
"Egyetértettünk Hszi-csin Pinggel, hogy minden fejlődő kapcsolatban, amilyen az EU-é és Kínáé is, vannak nézetkülönbségek és nehézségek, és ezek megoldásához párbeszédre van szükség" - húzta alá közleményében a német, szociáldemokrata politikus.
Schulz beszámolt az új kínai elnöknek arról, hogyan kezelte az Európai Unió a válságot, egyúttal köszönetet mondott azért, hogy Kína ebben "támogató szerepet" játszott. Azt is ismertette Hszivel, milyen lépéseket tesz az Európai Unió annak érdekében, hogy enyhítse az ukrajnai válságot és fenntartsa Ukrajna területi egységét és szuverenitását.
A világ legnépesebb országának vezetője José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, majd Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével is találkozott, ám a kínai fél kérésére egyik találkozót sem követte sajtótájékoztató, a két európai politikus pedig külön sem nyilatkozott a megbeszélésekről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve