Az Európai Bizottság várakozásai szerint a tagállamoknak a közös uniós megrendelés keretében leszállított vakcinák mennyisége eléri a 107 millió adagot, a szállítások pedig a második negyedévben jelentősen felgyorsulnak: a jelenleg uniós forgalombahozatali engedéllyel rendelkező oltóanyagok gyártói a következő három hónap során mintegy 360 millió adagot fognak leszállítani.
A tagállamok bevonásával folytatott tárgyalásokat követően az Európai Bizottság eddig hat vakcinagyártóval kötött előzetes beszerzési megállapodásokat. Ebből négy gyártó (BioNTech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson&Johnson) oltóanyaga megkapta már a forgalombahozatali engedélyt is, miután az Európai Gyógyszerügynökség hatásos és biztonságos oltóanyagnak minősítette őket. Közülük az első negyedévben három vállalat – a BioNTech/Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca - szállított oltóanyagokat az uniós országoknak, a Johnson & Johnson szállításai a tervek szerint áprilisban indulnak.
Az Európai Bizottság közleményében hangsúlyozza: az összes uniós tagállam megbízásából és nevében megkötött előzetes beszerzési megállapodások alapján a tagállamok rendelik meg a vakcinákat közvetlenül a gyártócégektől.
A második negyedévben uniós szinten a BioNTech/Pfizer részéről legalább 200 millió adag, a Johnson & Johnson egydózisos vakcinájából mintegy 55 millió adag, az AstraZeneca esetében körülbelül 70 millió adag, a Moderna részéről pedig 35 millió adag leszállítása várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve