Kadri Simson, az Európai Unió energiaügyi biztosa csütörtökön közölte, hogy tájékoztatta a norvég tisztviselőket a magas energiaárak kezelésére tervezett sürgősségi uniós intézkedésekről, köztük a földgáz árplafonjáról.
„Olyan megoldásokat kell találnunk, amelyek segítségével úgy tudjuk megnyugtatni a gázpiacot, hogy a fogyasztóink és a vállalkozásaink továbbra is működhessenek, és ne veszítsék el az egyenlő versenyfeltételeket más világpiaci régiókkal szemben” – mondta Simson egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Reuters szerint.
Az uniós energiaügyi miniszterek ezen a héten javaslatokat vitattak meg az ukrajnai háború és az orosz szállítások csökkenése miatt az egekbe szökött gázárak megfékezésére és esetleges korlátozására. Ebből a két legéletképesebb megoldás egy dinamikus ársapka, amely a spotpiacokon a szélsőséges áremelkedéseket segítene kivédeni, a másik pedig egy közös gázkereskedelmi platform kidolgozása, amely az LNG esetében új referenciaár-számítási mechanizmust jelentene.
Az orosz gázszállítások visszaesése után Norvégia vált az EU legfontosabb földgázszállítójává, amely az összes uniós import 25 százalékát adja. Tehát most Oslo kulcsfontosságú szereplője az egyenletnek, hogy bármelyik rendszerrel és ársapkazási mechanizmussal előrelépést lehessen elérni. Viszont Norvégia egyelőre nem bólintott rá az uniós javaslatokra.
„Még nem született döntés, és a munka folytatódik annak a kérdésnek a megválaszolásán, hogy az árplafon hogyan fogja biztosítani az ellátást – mondta Kadri Simon, miután találkozott Terje Aasland norvég olaj- és energiaügyi miniszterrel a Reuters szerint.
„Úgy gondolom, hogy a norvég kormány ..., nagyon világosan megfogalmazta, hogy ez a megoldás kereskedelmi keretek között fog helyet kapni, és ez továbbra is ez az üzenetünk. De úgy gondolom, hogy a párbeszéd fontos ebben a nehéz időszakban” – mondta Aasland ugyanezen a sajtótájékoztatón már kicsit konkrétabban jelezve, hogy Norvégia egyelőre nem támogatja a rendszert.
Simson azt is elmondta, hogy a Bizottság egy olyan közös gázvásárlási platform létrehozását tervezi, amely az EU gáztárolási kapacitásának legalább 15%-át lefedhetné.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve