A prágai katonai elemzés szerint Csehország és szövetségesei 20 éve nem voltak ilyen rossz biztonsági helyzetben, jelenleg nem zárható ki egy államközi katonai konfliktus Európában, a konfliktus váratlanul és nagyon gyorsan törhet ki. Reagálva a növekvő fenyegetettségre és a hadsereg évek óta tartó alulfinanszírozottságára a katonai kiadásokra 2025-ig mintegy 460 milliárd koronára lesz szükség. Ebből 150 milliárdot fordítanak fegyverek és lőszerek beszerzésére, a többit a működési költségek és a bérek viszik el - közölte a Prague Daily Monitor.
Gond nem volt - eddig alulteljesítettek
A dokumentum nyilvános részei szerint harci helikoptereket, közepes méretű szállító repülőgépeket és lánctalpas harcjárműveket szereznek be. Az utóbbi évek költségvetés-csökkentései után a javaslat értelmében 2020-ra stabilizálni kell a katonai kiadásokat, 2025-re pedig jelentősen fejleszteni.
A NATO tagság elnyerésekor 1999-ben Csehország vállalta, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítja katonai kiadásokra, valójában jelenleg ez csak 1 százalék - írta a CTK hírügynökség. A balközép kormány 2020-ra ígérte a katonai kiadások 1,4 százalékra emelését. Ha ezt teljesíti, és a cseh gazdaság évente átlagban 2 százalékkal nő, akkor a védelmi minisztérium költségvetése 2020-ban 72,86 milliárd koronát érhet el a jövőre tervezett 47,59 milliárd korona (1 dollár=24,947 korona) után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve