A korábban már elrendeltek mellett az unió egy újabb szankciós csomaggal készül, Oroszország pedig rendkívül komoly offenzívával.
Az amerikai és európai hírszerzők kizártnak tartják, hogy a Kremlnek rendelkezésére állnának az erőforrások egy újabb offenzíva indításához, azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen erre készül. A háború akár 2-3 évig is elhúzódhat, amíg Oroszország tartalékai kitartanak.
Brüsszeli források szerint az unió a háború kezdetének évfordulójára, február 24-re készíti elő az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot, a korábbi intézkedéseket pedig fél évvel meghosszabbította.
A szankciókat az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be 2014-ben, majd 2022 februárjában kibővítette, válaszul Oroszország Ukrajnával szembeni katonai agressziójára.
A meghosszabbított gazdasági szankciók a kereskedelemre, a pénzügyekre, a technológiára és a kettős felhasználású termékekre, az iparra, a közlekedésre és a luxuscikkekre vonatkozó korlátozásokat tartalmaznak.
Az intézkedések kiterjednek továbbá a tengeri nyersolaj és egyes kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő behozatalának vagy szállításának tilalmára, több orosz bank SWIFT-rendszerből való kizárására, valamint több, a Kreml által támogatott dezinformációs csatorna műsorszolgáltatási tevékenységének és engedélyének felfüggesztésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve