A második egymást követő hónapban csökkent az infláció az eurózónában. Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat pénteki előzetes adatai szerint az élelmiszer- és energiaköltséget is magában foglaló összinfláció 9,2 százalékos volt decemberben éves összevetésben.
Novemberben még 10,1 százalékos volt az általános inflációs ráta, ami 2021 júniusa óta az első enyhe árcsökkenést jelentette.

A befektetők abban reménykedhetnek, hogy a csökkenő infláció megnyitja az utat az Európai Központi Bank számára, hogy mérsékelje az agresszív monetáris politikai szigorítási ciklusát, és enyhítsen a fájdalmas gazdasági helyzeten. Az elemzők azonban egyelőre nem várnak fordulatot az EKB-tól.
Már csak azért sem, mert az eurózóna inflációs célja 2 százalék, és a most közölt szám ettől még mindig nagyon messze van.
Arról nem beszélve, hogy a maginfláció a vártnál magasabb lett
Éves szinten 5,2 százalékkal drágult az élelmiszereket és az energiát nem tartalmazó kosár, ami némileg meghaladja az elemzők által várt 5 százalékos szintet, és a novemberi 5 százaléknál is magasabb lett.
Az is teljesen egyértelmű, hogy a mostani kedvező inflációs adat az energiaárak merdek csökkenésének tulajdonítható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve