A külső levegő szennyezettsége felelős 4,2 millió ember haláláért, 3,8 millió ember pedig a háztartáson belüli, azaz főzésből, fűtésből származó légszennyezés miatt halt meg. A halálesetek több mint 90 százaléka alacsonyan vagy közepesen fejlett országokban történt. A Föld általános légszennyezettsége a WHO szerint olyannyira jelentős, hogy a világon 10 emberből 9 súlyosan szennyezett levegőt kénytelen belélegezni - olvasható a portál cikkében.
Akárcsak más közjavak, úgy a tiszta levegőhöz való hozzáférés esetében is óriási a társadalmi egyenlőtlenség, s bár a légszennyezettség mindnyájunkat fenyeget, de a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek viselik a legnagyobb terhet - figyelmeztet a WHO főigazgatója.
A WHO adatai szerint a nem fertőző betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a szennyezett levegőnek; a haláleseteknél a szívproblémák 24 százaléka, az agyvérzések negyede, a tüdőproblémák 43 százaléka és a tüdőrák kialakulásának 29 százaléka a légszennyezettség számlájára írható.
Képünk forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve