Egy korábbi kormányfő és exminiszterek ellen tett feljelentést a cseh parlament alsóházának különleges vizsgálóbizottsága az OKD szénbányászati vállalat privatizációjával, majd ezt követő csődjével kapcsolatban - adta hírül a Radio Praha. Stanislav Gross kormánya 2004-ben döntött arról, hogy 4,1 milliárd koronáért eladják az OKD 45,88 százalékát a Carbon Invest nevű vállalatnak, ám néhány hónap után nem ez a cég, hanem Zdenek Bakala milliárdos RPG Industries vállalkozás kapta meg a részvénycsomagot.
A cseh legfelsőbb ügyészség úgy látja, hogy a moráviai-sziléziai régió legnagyobb munkaadójának tulajdonrésze áron alul került az új tulajdonoshoz, ugyanis a reális vételár 9,8 milliárd korona lett volna. A parlamenti vizsgálóbizottság szerint a privatizációt egyes politikusok, tisztviselők és üzletemberek, illetve jogászaik vagy hozzá nem értő módon, vagy szándékosan jogsértően hajtották végre.
Kapcsolódó
Ezért 14 személy, köztük négy volt miniszter és Bakala, illetve a Carbon Invest társtulajdonosa, Viktor Kolácsek ellen büntetőjogi feljelentést tettek. Az egyik érintett Bohuslav Sobotka, aki akkoriban pénzügyminiszter volt, később kormányfő lett. A testület vizsgálta azt is, hogy a részvénycsomag vásárolója hogyan teljesítette vállalásait, különösen annak tükrében, hogy az OKD 2016-ban csődbe ment.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
