Andrej Plenkovic a nagyobbik kormánypárt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke úgy vélte, pártja győztes eredményt ért el a választásokon. Mint mondta 21 megyéből 12-ben szerezték meg a vezetést, ott ahol pedig nem született győzelem, a második körben, június 4-én fognak győzni. Az első körben 35 városban választottak HDZ-s polgármestereket az állampolgárok, 2013-ban ez 25 városban sikerült - tette hozzá. A HDZ jelöltje Zágráb városában mindössze 5 százalékot szerzett. Plenkovic ezzel kapcsolatban elmondta: sajnálja, hogy a fővárosban az emberek nem ismerték el a HDZ programját.
Bozo Petrov, a volt kisebbik koalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) elnöke újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy elégedett a választások eredményével. A Híd a Split-Dalmát és a Dubrovnik-Neretva megyéért, valamint a kelet-horvátországi Vukovár-Szerém megyéért szállt harcba. Ezekben a megyékben második helyen végzett elöljáró-jelöltjük, és ezekben a körzetekben második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt részvételével. A párt Metkovic városában sem tudott első körben nyerni, ahonnét a Híd országos párttá nőtte ki magát. Elemzők úgy vélték: ahhoz képest, hogy a Híd először indult országos szinten helyhatósági választásokon, egy megyét kivéve, minden megyében sikerült tanácstagokat juttatnia a megyei tanácsokba, ami szerintük nem rossz eredmény.
Davor Bernardic, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pártja a négy legnagyobb horvát városban (Zágráb, Rijeka, Split és Eszék) kiváló eredményeket ért el. Szavai szerint Rijeka volt és maradt is a DSP fellegvára. Koalíciós partnereivel négy megyében - köztük Zágráb megyében - arattak győzelmet, Zágrábban és Eszéken pedig a második fordulóban küzdenek majd meg a polgármesteri helyekért. (A horvátok közelednének az oroszokhoz.)
Az SDP elnöke előrehozott parlamenti választásokat is sürgetett, mert szerinte Horvátországnak nincs stabil kormánya és parlamenti többsége.
Elemzők szerint a szokásokhoz híven minden párt győzelemként könyvelte el a helyhatósági választások eredményét, ugyanakkor jól látszik, hogy patthelyzet alakult ki az országban, ami előrevetíti egy esetleges előrehozott parlamenti választások kimenetelét is, vagyis, hogy egyik nagy párt sem fog tudni egyedül kormányt alakítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve