"Németország és Franciaország mélyen elkötelezett az eurózóna integritásának megőrzése mellett, és eltökélt szándéka, hogy mindent megtesz az euróövezet megvédésére" - áll a Berlinben közzétett közleményben. A két politikus hangsúlyozza, hogy az euróövezet tagországainak és az európai intézményeknek meg kell felelniük a hatáskörükből adódó felelősségnek, és elengedhetetlenül szükséges, hogy a tagországok gyorsan végrehajtsák a június végi uniós csúcs határozatait.
A közlemény jóformán szó szerint visszhangozza Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének szavait, aki csütörtökön hangsúlyozta, hogy az EKB "mandátumán belül bármit megtesz az eurózóna védelmében". Hasonlóan fogalmazott a francia kormány szerdai ülése után a kormányszóvivő. "Francois Hollande elnök áttekintette a spanyol helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a csúcs határozatait eltökélten és gyorsan végre kell hajtani" - mondta. Hozzátette: az alapvető cél az, hogy az államok éppen olyan gyorsan tudjanak reagálni, mint a piacok.
Az uniós csúcson egyebek közt elhatározták egy közös európai bankfelügyeleti hatóság felállítását, és programot fogadtak el a spanyol bankrendszer szanálására.
A Merkel és Hollande megbeszéléséről kiadott közlemény hatására az euró háromhetes csúcsra, 1,2321 dollárra erősödött a dollárral szemben, a vezető európai tőzsdéken emelkedtek az árfolyamok, a spanyol és olasz állampapírok hozama pedig csökkent a másodlagos piacon. Erősödött a forint, az euró 1,23 százalékkal 280,30 forintra gyengült.
A hírt ezen kívül mind az európai, mind az amerikai tőzsdék emelkedéssel nyugtázták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve