A Központi Statisztikai Hivatal 9 órakor közli az ipari termelés novemberi részletes statisztikáját. Az első becslés szerint az ipari termelés 0,6 százalékkal haladta meg 2016 novemberében az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,9 százalékkal emelkedett. A termelés az év első tizenegy hónapjában 1,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az MNB az előzetes decemberi statisztikai mérlegét publikálja.
Az ÁKK Zrt. 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót tart 30 milliárd forint tervezett mennyiségben, a 2019/D államkötvényből 10 milliárd forint mennyiségben.
A német statisztikai hivatal 10 órakor teszi közzé, hogy milyen mértékben nőtt a német gazdaság 2016-ban - még nem végleges adat -, az előrejelzés 1,6 százalékos bővülést mutat az előző évhez képest.
Az Eurostat 11 órakor közli jelentését az uniós ipari termelés novemberi alakulásáról. Októberben az euróövezet 19 tagországában 0,1 százalékkal, az Európai Unió 28 tagországában pedig 0,3 százalékkal csökkent szezonális kiigazítással az ipari termelés szeptemberhez képest.
Délután fél háromkor az amerikai munkaügyi minisztérium szokásos heti statisztikájából kiderül, hogyan alakult az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az első héten az USA-ban. A december 31-én zárult héten a szezonálisan kiigazított adatok szerint a segélykérelmek száma 28 ezerrel, 1973 novembere óta a legalacsonyabb szintre, 235 ezerre süllyedt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve