A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december 14-én teszi közzé az október havi ipari termelési adatok második becslését. A legutóbbi, szeptemberi adatok szerint az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a januári volumen növekedés után, a kilencedik hónapban bővült a legerőteljesebben a hazai ipar.
Megjelennek a KSH mezőgazdasági termelői árakra vonatkozó októberi adatai is. Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedést a növényi termékek árának 8,5 százalékos emelkedése okozta, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 9,1 százalékkal
Szintén hétfőn teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi előzetes statisztikai mérlegét. Októberben a bankrendszer forint likviditása, valamint a külföldi követelések átlagos és hó végi állománya csökkent. Az egynapos bankközi kamatláb többnyire az alapkamat közelében tartózkodott.
Külföldről nem érkezik kiemelkedő jelentőségű kiadvány. Hétfőn az eurozóna ipari termelését számba vevő októberi év/év alapú adatok érkeznek, azt követően, hogy szeptemberben 1.7 százalékkal nőtt az övezet ipari termelési volumene.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve