Az elkerülhető halálozás koncepciója szerint bizonyos halálesetek elkerülhetőek lennének, ha az illető időben és megfelelő ellátáshoz jut. Az egészségügyi rendszer és az egészségpolitika értékelésében felhasználható mutató egyre nagyobb jelentőségű az Európai Unióban (EU).
Az EU-ban 2013-ban 1,7 millió 75 évesnél fiatalabb ember halt meg. A halálozások csaknem 34 százaléka, azaz mintegy 577,5 ezer ember halála elkerülhető lehetett volna az orvostudomány jelenlegi állása szerint, a rendelkezésre álló ismeretek, eszközök és technológia birtokában. A korai halálozás csaknem harmadát (184,8 ezer eset ) szívroham okozta, az elkerülhető halálestek 16 százalékáért (majdnem 94 ezer eset) a stroke a felelős. E két betegség együtt vezetett az idő előtti halálozások közel feléhez (48 százalék).
Az idő előtti halálozáshoz vezető okok között a harmadik helyen a bélrendszert érintő rákok állnak, 2013-ban 67 ezer halálesetet okozva (12 százalék), az emlőrák pedig a csaknem 51 ezer esettel 9 százalékkal részesedett a korai halálozásban. A magas vérnyomásos betegségek 5 százalékban, a tüdőgyulladás 4 százalékban játszott szerepet az idő előtti elhalálozásban.
Romániában és Lettországban halnak meg a legtöbben túl korán
A 75 évnél fiatalabbak korai halálozásában nagyok a különbségek az uniós tagállamok között. Romániában a legnagyobb ez az arány (a 75 évesnél fiatalabban meghaltak 49,4 százaléka), a második helyen Lettország áll (48,5 százalék), ezt követi Litvánia (45,4 százalék) és Szlovákia (44,6 százalék). Magyarországon a nyolcadik legnagyobb arányt regisztrálták (a 75 év alatti halálozások 41,5 százaléka) az elkerülhető halálozások listáján. Csehországban 39,3, Lengyelországban 31,4 százalék ugyanez az arány.
Franciaországban halnak meg a legkevesebben feleslegesen, illetve idő előtt (23,8 százalék), s szintén 30 százalék, azaz uniós átlag alatti a korai halálozási mutató a dánoknál (27,1 százalék), a belgáknál (27,5 százalék) és a hollandoknál (29,1 százalék).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve