A cukor utáni adózás az egészségügyi politika része, tehát - amennyiben erre szükség van - bármikor elkészítjük ennek jogi formáját - mondta a TOK FM rádióban Pawel Gruza lengyel pénzügyminiszter-helyettes. Mivel a költségvetési bevétel a fontos, a cukoradó kérdésében az egészségügyi minisztérium mondja ki az utolsó szót. Gruza alig egy hete tagadta a Gazeta Prawna információját, amely szerint új adót készítene elő a pénzügyi szaktárca.
Ez az adófajta egyre népszerűbb a világon - írta a portál. Az USA jó néhány állama bevezette, csakúgy, mint az EU tagállamai közül páran (Magyarországon neta, azaz népegészségügyi termékadó néven fut - a szerk.). Sajtóértesülések szerint azok a gyártók fizetnék Lengyelországban, amelyek termékei nagy mennyiségű cukrot tartalmaznak, azaz nem csupán az édességgyártók, hanem például az üdítőitalok előállítói is.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a Gazeta Prawna úgy tudja, hogy nem csupán a cukros termékeket érintené az új adó, hanem a túl sok sót tartalmazó árukat is. Lengyelországban egy szeptemberi jelentés szerint az elhízás az iskolás gyermekek 22 százalékát érinti, ami azt jelenti, hogy négy év alatt ez az arány öt százalékponttal nőtt.
(A nyitókép forrása: Stocksnap.io)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve