A szerdán tartott tanácskozása után kiadott közleményben a testület közölte, hogy az egyhetes repokamat 24,00 százalékon maradt.
A közelmúltbeli adatokból érezhetőbben kiolvasható a gazdasági egyensúly újbóli kialakulásának trendje. A külső kereslet erősödik, de a gazdasági tevékenység továbbra is lassul, részben a szigorú pénzügyi körülmények miatt - mutatott rá a monetáris tanács.
Kapcsolódó
A statisztikai hivatal adatai szerint decemberben 20,3 százalékra csökkent a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme. Novemberben 21,62, októberben pedig 25,24 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves bázison.
A jegybank inflációs célszáma 5 százalék.
A monetáris tanács rámutatott: bár az inflációs kilátások javultak, az árstabilitást fenyegető kockázatok továbbra is túlsúlyban vannak. Ennek fényében megerősítette, hogy fenntartja a szigorú monetáris politikát mindaddig, amíg az inflációs kilátások jelentősen nem javulnak.
A jegybanki döntés kihirdetése után a török líra erősödött a dollárhoz és az euróhoz képest. A dollár árfolyama 5,4158 líráról 5,3888 lírára, az euró árfolyama pedig 6,1743 líráról 6,1392 lírára csökkent.
Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a Recep Tayyip Erdogan török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására. Az amerikai-török kapcsolatok javulása és az irányadó kamat jelentős emelése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a török líra erősödött az utóbbi pár hónapban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve